|
Rák (rosszindulatú betegségek)
Mi a rák?
A rák a sejtek kóros és kontrollálatlan szaporodását jelenti. A rákos sejtek gyorsan szaporodnak, hamar "kinövik" a rendelkezésükre
álló helyet. Osztódásuk annak ellenére fokozott ütemben zajlik, hogy nem áll rendelkezésükre megfelelő mennyiségű
tápanyag, illetve a szervezet hírvivő anyagai (transzmitterek) az osztódás leállítására utasítják a sejteket. A rákos
sejtek mikroszkóp alatt máshogy néznek ki, mint az egészséges sejtek, eredeti funkciójuk károsodott, vagy egyáltalán
nem működik. A rákos sejtek keletkezési helyükről a vér- vagy a nyirokáramlás útján a szervezet más részeibe is
eljuthatnak, ahol megtelepedve folytatják a kontrollálatlan osztódást (ez az áttétképzés).
A rákos sejtekkel foglalkozó tudomány az onkológia.
A kontrollálatlanul szaporodó sejtek csoportját nevezzük tumornak vagy neoplasmának.
A tumorok lehetnek rosszindulatúak - ez a rák -, de lehetnek jóindulatúak is. A jóindulatú tumorok lassan
növekednek, a saját szövethatárukat nem lépik át, nem adnak távoli áttéteket. A rosszindulatú tumorok - a rákos daganatok -
gyorsan szaporodnak, behatolnak a szomszédos szövetekbe, azokat szétroncsolják és idővel az egész szervezetben
szétterjednek.
A rákos daganat:
- lokálisan invazív azaz a szövetek határait áttöri, a szomszédos szövetekben is szétterjed,
- metasztázist ad azaz a vér- vagy a nyirokáramlás útján távoli szervekbe, szövetekbe is eljut és ott
szaporodik.
A tumorokat első keletkezésük helye alapján nevezik el (pl. a tüdőben keletkezett rákos daganatot
akkor is tüdőráknak nevezik, ha már számos áttételt adott a májba, a csontokba, esetleg az agyba). A rákos betegség
kiterjedtségét a stádiumbeosztással jellemezzük. Minél kisebb kiterjedésű a daganat, minél kevesebb (és közeli)
áttétet képzett, annál alacsonyabb stádiumba soroljuk be. A stádiumbesorolás nem egységes, daganatfajtánként változnak
a besorolás kritériumai.
Mi okozza a rákot?
A rák úgynevezett multifaktoriális betegség, azaz nem egyvalami okozza, hanem több tényező együtthatása. A rák
kialakulásában szerepet játszó tényezők lehetnek genetikai vagy környezeti hatások. Ezeket a tényezőket összességében
rizikófaktoroknak nevezzük.
Mik a rák rizikófaktorai?
A rizikófaktor a szervezet esélyét növeli, hogy kialakuljon a szervezetben a rákos megbetegedés. A rizikófaktor jelenléte
önmagában nem okozza a betegség kialakulását, de kevésbé ellenállóvá teszi a szervezetet a betegséggel szemben.
- Életmódbeli rizikófaktorok: dohányzás (a passzív dohányzás is!), zsíros étkezés, mérgező anyagokkal való
foglalatoskodás (pl. gyermekek rossz akkumlátorral játszanak - ólom!)
- Genetikai faktorok: a csaldban előforduló gyakoribb rákos megbetegedések, bizonyos genetikai betegségek
(pl. Wiskott-Aldrich és Beckwith-Wiedemann szindróma)
- Vírusfertőzések: az arra fogékony gyermekekben pl. az Epstein-Barr vírus vagy a HIV vírus (az AIDS kórokozója)
okozhat rákos megbetegedést.
- Környezeti tényezők: környezetszennyezés, növény/rovarirtószerek. Kutatások egyértelműen bizonyították, hogy
bizonyos környezetben élőknek nagyobb az esélyük hogy rákos betegséget kapjanak.
- Kemo- vagy radioterápiás kezelés: Bizonyos nagy dózisú gyógyszeres vagy sugárkezelés hatására, amit a rákos betegség
gyógyítására adnak, a beadás után évekkel (jóval azután, hogy a gyermek meggyógyult az első rákos betegségéből) úgynevezett
második rákos betegség alakul ki. Mivel a rákos betegségek hosszútávú túlélése egyre jobb, ez a probléma csak napjainkban
került felismerésre, de a gyógyszerek fejlődésével fokozatosan csökken a második rákos betegség kialakulásának valószínűsége.
Hogyan gyógyítható a rák?
Az összes gyermekkori rákos megbetegedések túlélése ma már meghaladja a 72 százalékot. Ez az arány felnőtt
korban kicsit rosszabb (60%). A gyermekkorban kialakuló rákos sejtek jobban reagálnak a gyógyszerekre, és a gyermekek
agresszívebb kezelést is viszonylag jól tolerálnak.
A kezelés három alappillére a sugárterápia, a kemoterápia és a műtéti megoldás. A rákos daganat fajtájától, elhelyezkedésétől
és felismerésének időpontjától függően alkalmazzák ezeket a módszereket, sokszor egymással kombinációban. Minden betegnél
a teljes kivizsgálás után egyéni kezelési tervet állítanak fel az onkológusok, amelyet szükség esetén - ha a beteg állapota
indokolja - akár menet közben is módosítanak.
A visszalépéshez használja böngészője "vissza" gombját, vagy
Ezeken az oldalakon található információk csak tájékoztató
jellegűek, semmi esetre sem helyettesítik az orvosi konzultációt.
|