|
AIDS/HIV
Mi az AIDS?
Az AIDS az Acquired Immune Deficiency Syndrome-nak a rövidítése, ez magyarul Szerzett
Immunhiányos Szindrómát jelent. Ez egy vírusfertőzés következtében kialakuló, jelenleg gyógyíthatatlan betegség,
melyet a HIV vírus okoz.
Mi a HIV?
A HIV a Humán Immundeficiencia Vírus, amely az AIDS betegség kialakulásáért felelős.
A HIV vírus az immunrendszer bizonyos sejtjeit teszi tönkre vagy pusztítja el, így
a szervezet fokozatosan egyre kevésbé tud küzdeni a fertőzések, és a kialakuló daganatos betegségekkel szemben.
Serdülő- és felnőttkorban a vírus nemi úton (főleg homoszexuális kapcsolat révén), illetve kábítószerélvezők
közös (nem steril) tű használata révén terjed tovább. Jelentős veszélyt hordoz az a tény, hogy a vírus szervezetbe
kerülése és az AIDS betegség megjelenése között több -tünetmentes- év is eltelhet, és ezen idő alatt a HIV pozitív
vírushordozó egyén ugyanúgy fertőzőképes mint az AIDS beteg.
A fiatal gyermekek (13 év alattiak) is lehetnek HIV pozitívak, ha HIV pozitív anyától születtek, és a megszületés
során a szülőcsatornában megfertőződtek, vagy 1985 előtt, HIV vírussal fertőzött vért kaptak (1985 óta minden
vérkészítményt szűrnek, így ezek ma már nem tartalmaznak HIV vírust). Megszületés során nem minden HIV pozitív
anya gyermeke fertőződik meg.
Milyen utakon fertőz a HIV vírus?
Vertikálisan: fertőzött anya a szülés során vagy az anyatejjel (nem minden esetben) átviheti a fertőzést
gyermekére.
Szexuális kapcsolattal: szexuális aktus közben a vírus a hüvely-, a hímvessző-, a végbél-, és a szájnyálkahártyán
keresztül jut át a szervezetbe.
Vér útján: fertőzött egyén vérével való közvetlen kapcsolattal. Ma már a vérkészítményenek szűrik, így
vérátömlesztéssel nem terjed a vírus.
Fertőzött tű vagy fecskendő által: kábítószerélvezők gyakran használnak közös tűt és/vagy fecskendőt, amivel
a vírus könnyűszerrel jut át egyik emberből a másikba. Fertőzött tűvel való véletlen szúrás (pl. egészségügyi
dolgozók esetében) nagyon ritkán eredményez vírusátvitelt.
Hogyan NEM terjed a vírus?
nyállal,
izzadsággal,
könnyel,
véletlenszerű, vagy nem közvetlen testi kontaktussal (pl. közös evőeszköz, törülköző, ágynemű stb.) vécéülőke,
uszoda, telefon;
vérszívó rovarok.
Hogyan diagnosztizálják a betegséget?
A vérben a megfertőződés után 1-3 hónappal vírusellenes antitestek (fehérjék, melyeket a szervezet termel a
vírus ellenes reakció során) mutathatók ki. Ha a fertőzés nagy valószínűséggel megtörtént és az antitestvizsgálat
negatív, akkor a vírus jelenléte is kimutatható, szintén vérmintából. (Ugyanígy, ha az antitestvizsgálat pozitív,
azt víruskimutatással igazolják). HIV pozitív anya gyermekét többször egymás után tesztelni kell (az első hat
hónapban), mert a fejletlen immunrendszer nem reagál olyan gyorsan a fertőzésre, mint az érett (gyermek-, ill.
felnőtt) immunrendszer.
Milyen védőoltásokat kaphat a HIV pozitív gyermek?
Sabin cseppet (OPV: oralis polio vaccina) nem kaphat a gyermek, ha HIV fertőzés gyanúja merül fel.
A kötelező oltások megadása többletkockázattal nem jár (Di-Per-Te, MMR, HIB, HepatitisB).
Egyéb, nem kötelező védőoltások (influenza, hepatitisA stb.) adása javasolt, de mindig konzultálni kell
az illetékes oltás-ambulanciával.
A HIV kezelése
Jelenleg a betegség meggyógyítására nincs módunk. Gyógyszerekkel a betegség progresszióját lassítani lehet (az
immunrendszer pusztulása lassítható), és az aktuális fertőzések kezelhetők. HIV pozitív terhes anyák gyógyszeres
kezelése a gyermek esélyeit a fertőzés elkerülésére jelentősen javítja, illetve ahol rendelkezésre áll a tápszeres
etetés, ott -ebben az esetben- ez javasolt.
| Az anyatej olyannyira fontos a gyermeknek, hogy a világ fejletlen területein, ahol nincs
megfelelő orvosi ellátás, a HIV pozitív anyáknak is javasolják a szoptatást, mert a fertőzött anyatejjel való
megfertőződésnek még mindig kisebb az esélye, mint annak, hogy anyatej (és orvosi ellátás) nélkül a csecsemő
áldozatul essen valamilyen más fertőző betegségnek.
|
A visszalépéshez használhatja böngészője "vissza" gombját, a fenti menüsort, vagy
Ezeken az oldalakon található információk csak tájékoztató
jellegűek, semmi esetre sem helyettesítik az orvosi konzultációt.
|